Eleg regota nem jelentkeztem, aminek a sok aramszunet, a baromi lassu net (sokszorbe se jott az oldal), no meg a Delhibe utazas az oka.

Ott folytatom, hogy a logos nap utan megint Bhakatapurba es onnan a gyonyoru vilagorokseges falucskaba, Changu Narayanba mentunk, ahol a foteren levo Visnu templom egyik oldala a 3. a masik a 4. szazadban epult. Valami egeszen nagyon nagyon... az a hely. Megneztuk a helyi talalekony ember aszek muzeumat egy tobb mint szaz eves paraszthazban, ahol egyebkent a csalad is lakik, meg neztunk meg tobb szaz eves rizst es egyeb fantasztikus otleteket, amivel le lehet huzni az odatevedo turisztokat. Csak 6 km-re van a falucska a varostol, de eleg sokat kacskingozik oda a kisbusz (amibe ugy kell magunkat behajtogatni a kis ulohelyekre, hiaba,nem nagy feher ufokra terveztek itt a jarmuveket). A Zsuzsa alig tudta abbahagyni a nevetest, mikor az egyik megallonal, ahol lattam, hogy egy kamasz kolyok kitartoan integet, visszaintegettem neki, mert o viszont azt is eszrevette, hogy ez a fiu elotte a buszon volt, elottunk allt, es egy lanynak csapta erosen a szelet, es nyilvan annak integetett. Na mindegy, a lany figyelemre se meltatta, en viszont integettem neki, hehe.

Bhaktapurban megint adtunk az elvezeteknek, mert a regi foteren - szemben az egyik legregebbi es legszebb templommal -  a draga Peacock vendegloben ettunk, majd nezelodes utan huztunk vissza Kathmanduba, nehogy megint porul jarjunk. Addigrta persze megjott a szokasos monszun eso is.

Este megint a Full Moon-ba mentunk gyalazatosan sokat fizetve enni-inni, de ez olyan jo hely. Nemcsak ulve, egyenesen fekve is lehet ott doglodni. Pecsen is jo volna ilyen hely, lehet, hogy a Zsuzsaval nyitunk egy ilyen kocsmat, vagy kavezot.

Utolso egesz napunk vasarlassal es nezelodessel telt, Kathmanduval nem lehet betelni. Kimentunk megint Bodhnathba, a nagy Buddha sztupahoz, es szomoruan gondoltam arra, ami be is kovetekezett, hogy el kell jonnunk, mert letelt az idonk.

A szallasunkon keszsegesen elinteztek a buszjegyunket, a szallodatulaj a sajat nagy dog kocsijan vitt minket a buszpalyaudvarra (na nem ingyer persze) es tett fel bennuket a buszra. Csak eppen at felejtette el elarulni, hogy a jegyunk nem a hatarig, hanem Bairawaig szol, es onnan meg el kell mennunk Sounauliba. Ez nem is lett volna akkora gond, ha nem szakadt volna az eso. Ejjel tobbszor tevedtunk utlezarasokba, ezzel mintegy 4 oraval nott a menetidonk. Kozben lehetett menni a dzsungelbe pisilni, nagyon egzotikus volt ez is, nem mondom. Sometimes tiger.... - jutottak eszembe tavalyi guidunk szavai. Szerencsere tigris nem volt, volt viszont nagy sar, egig ero fak, bozot es minden csupa  viz. Allatokat a sotet miatt nem nagyon lattam, ugyhogy lehet, hogy volt eppen tajger is, csak nem helozott be.

Errefele nincs csatornazas, ugyhogy ha mar kis eso esik, folyokka alakulnak az utcak, nagy eso eseten pedig tengerre. Igy volt ez most is. A buszunk raadasul lerobbant, es at kellett szallni egy masikba, amibol Bairawaban kiraktak. Na, akadt is mindjart ket vallalkozo riksas, hogy elvisz bennunkewt Sounauliba, elvegre az olyan kozel van. Kozel persze, autoval, de nem cangas riksaval. Egy szo mint szaz, a hatizsakjainkra es rank is omlott a viz 40 percen keresztul a szakadt ponyvaju riksan, en kiabltam veluk, hogy hazug disznok, ez baromi hosszu ut es mindenunk szarra azik. Szoval azottan es duhosen sikerult odaerni a nepali hatarhoz, ahol vadliig ero vizben kellett volna begazolnuk a bejaratig, ha nem sikerult volna ugyesen leugrani a riksarol a hivatal kuszobere. Gratulalni tudok nekik, hogy ilyen ugyesen oldottak meg a turistak fogadasat. Ott bent persze nem all a viz, mit is foglalkozzanak azzal, hogy a kuncsaftok hogy jutnak be. Azzal meg vegleg felhuztak, hogy az egyik vacak papirjukat, amit erkezekor adtak, nem talaltam es fizettetni akartak emiatt. En meg kertem szamlat, es akkor rogton nem kellett fizetni. Erdekes.

Gorakhpurba busszal mentunk. Olyan busszal, amit ezer szazalekos kihasznaltsaggal mukodtetnek. Annyian voltak rajta vegul, mint nalunk egy hosszu vonaton. Egyszercsak azon kaptam megam, hogy ketten ulnek a vallamon, a nyakaban egy gyerek van, aki az anyja eppen szoptat, az olemben ket fekete, tele karkotos gyerek, az egyik 3, a masik egyevesfele. Az anyjuk csak nagy nehezen tudott leulni a csecsemo testverukkel, mert itt a ferfiak nem adjak at a helyet az istennek se. E mindekozben total vizes voltam, mint aki uszodabol jott (ahol ruhaban uszott).

Na, igy ertunk Gorakhpurbba, ahol szerettunk volna valami szuper jegyet Delhiig, hiszen egy ejszaka egy kontinensnyi utat kellett megtennunk. Csak a sleeperre volt jegy, ugyhogy megint a helyi erokkel utaztunk, vegulis nem kenyelmetlenul, es kozben persze szaritkoztunk is. Megismerkedtunk ey kameruni fiuval, aki mindenfele afrikai lehetetlen tortenetekkel es varazslasokkal szorakoztatott bennunket es beszamolt valasztott hazajaban szerzett serelmeirol is. Mivel fekete, ezert allandoan hatranyos megkulonboztetesben van resze annak ellenere, hogy tok kulturalt, tanult kinezete van, es nem csak kinezete, tenyleg ertelmes is. Erdekes volt, hogy osszcucca egy India today ujsag volt. Igy kell utazni, nem am egig ero konehez hatizsakkal. Ult meg veluk egy helyen egy fiatal muszlim paros. A no eloszor total be volt fuggoyozve, de ahogy engedett fel a levego, levette a szemellenzojet, es elvihogott, sajnos kis alvas utan mar hajnaltol is. A testvere vagy a ferjenek a testvere lehetett az a kolyok, aki fent aludt, es a Zsuzsa szolt, hogy kicsit felelmetes, mert nyitva volt kozben az egyik szeme. Olyan olt, mint egy hulla. A Zsuzsaval egy szinten egy szakallas muszlim aludt, aki szinten nagyon keszseges volt velunk, mindig bemondta, ha kerdeztem, hogy hol vagyunk, kert nekem teat, es elmondta, hogy a vonaton megsaccolja, hogy merre lehet Mekka,es ugy imadkozik a haltizsakjabol elovett kis szonyegen. Nemreg ertunk vissza Delhibe, ahol korabbi szallashelyunket foglaltuk el ismet. A Zsuzsa meg alszik, en meg itt a kozelben verem a billentyuzetet (nem a legjobb allapotban van, ezert es az angol nyelvu kiosztas miatt vannak is leutesek). A becsekkolasnal vettem eszre, hogy nemcsak lefenymasoltak az utlevelunket, hanem mikor mindennel keszen voltunk, a recepcios egy kis tablara kretaval szamokat irt, es feltartotta, mint a filmezesnel a csapot. Kerdeztem, hogy most mi is tortent. Erre azt mondta, hogy foto. Szoval ott volt egy kis webkamera, es fotot keszitett rolam, kis tablaval, mint ahogy a rendorsegen szoktak. Aranyos szokas, nem mondom. Na, mindegy, nem zavar, hogy figyelnek, csak egesz nyugodtan, lenyeg, hogy ne lopjanak tolunk.

Holnapra Jaipurt tervezzuk utolso kirandulaskent, aztan egy kis Delhizes, es sajna utana indulas vissza, Mo-ra. Meg tudnek maradni, mi tobb, ezt az eletformat jo sokaig el tudnam viselni. Csak akadna hozza szponzor...